2012. január 26-án került sor a Swisscham Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara és az ABT Hungária Tanácsadó Iroda közös rendezésében az immár hagyományos év eleji adókonferenciára, melynek keretében a legfontosabb adóváltozások kerültek bemutatásra.
Az előadást a Kamara részéről dr. Béres István elnök, az ABT Hungária Tanácsadó Iroda - mint házigazda - részéről pedig Láng József ügyvezető nyitotta meg.
Az első előadást Kneitner Lea (VGD Ferencz&Partner Kft.) tartotta az ÁFA változásokról és a cégautóadót illető legfontosabb módosításokról. Az előadó kiemelte, hogy az ÁFA adókulcsának január 1-jétől való 27%-ra emelése elsősorban az időszakos elszámolási ügyletek tekintetében okozhat némi félreértést, ezt azonban előadása során számos példán keresztül részletesen tisztázta. Ismertetésre kerültek további módosítások is, például a számlázásban bekövetkezett változások, illetve az eljárási szabályokat érintő átalakítások.
Az előadó ugyancsak részletesen ismertette a cégautóadót érintő változásokat: az adóalapot és a mértéket, illetve a cégautó elszámolhatóságát a vállalkozás költségei között. Beszélt továbbá a baleseti adó kötelező biztosításba való beépítéséről.
A második előadás keretében Láng József a társasági adózás keretében kiemelten bemutatta a transzferárazást érintő változásokat (szankciók, könnyítések, mentesített ügyletek stb.), a veszteség elhatárolás igénybevételének lehetőségét, illetve az adminisztrációs terhek csökkentésében történt módosításokat. Előadásának második felében a nehezen értelmezhető adószabályokkal kapcsolatos értelmezési eljárásokat (írásban feltett kérdés, feltételes adómegállapítás iránti kérelem, bizonytalan adójogi helyzet bejelentése) mutatta be, kiemelve az újonnan bevezetett eljárások részleteit. Előadását az adóvisszaélések elleni intézkedések formáinak (házipénztár, közüzemi szolgáltatások könyvelése, beruházások terven felüli értékcsökkenése stb.) ismertetésével zárta.
Vámosi-Nagy Szabolcs általánosan mutatta be az adóváltozások makrogazdasági hatásait, az újonnan bevezetett adók és járulékok jellemzőit. Az előadó kiemelten foglalkozott az SZJA-t érintő 2012-es változásokról, a kompenzáció lehetséges módjairól, illetve a Cafeteria-t érintő új szabályokról.
Az előadás jó hangulatú állófogadással zárult, ahol a vendégeknek lehetőségük nyílt az előadókkal személyes konzultációra is.