Sponzorok:

Roche

Atel

Nestle

Novartis

Holcim

Vitra

ABB

Treuhand

Stadler

SWISSCHAM HUNGARY

Handelskammer Schweiz-Ungarn Budapest

Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara

Banner

Meghívó - Bod Péter Ákos

Bod Péter Ákos előadása

 Dr. Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, az EBRD igazgatótanácsának egykori tagja, korábbi Ipari és Kereskedelmi Miniszter, jelenleg a Corvinus Egyetem tanszékvezetője, illetve számos társaság felügyelőbizottságának tagja 2011. október 6-án a Budapest Marriott Hotelben tartott előadást Kamaránk vendégeként Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéről, a költségvetés egyenlegéről, illetve a jövő évi kilátásokról.

Az üzleti ebéddel egybekötött előadást a Swisscham ezúttal is több társkamara meghívásával szervezte.

Dr. Béres István elnök köszöntőjét, illetve az előadó életútjának rövid bemutatását követően, dr. Bod Péter Ákos a következőképpen értékelte a jelenlegi gazdasági helyzetet:

Magyarország a rendszerváltás utáni Kelet-Európa legsikeresebb államaként mára jelentősen vesztett korábbi versenyképességéből. A 90-es években meghozott gazdasági döntések közül számos elősegítette a gazdasági növekedést, azonban néhány kevésbé volt sikeres. Mindenképpen pozitívumként értékelhető például az export erőteljes növekedése, azonban érdemes azt is megemlíteni, hogy kialakult egy duális gazdaságszerkezet, mely egyrészt a jól feltőkésített, versenyképes, külföldi tulajdonú vállalatokból, illetve a több százezer alul tőkésített, magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező (kényszer)vállalkozókból áll. Ez a szakadék az elmúlt évek folyamán tovább erősödött, így mindenképpen jelentős változásokkal kellett terveznie a 2010-ben hatalomra kerülő új kormánynak. Mindemellett érdemes megemlíteni az ország megosztottságát, illetve a rendszerváltás óta nem létező országépítési tervet, amely hosszú távon jelentene koncepciót az ország számára. Így többek között ennek köszönhető a jelenlegi kormány retorikája, mely elsősorban a gazdasági növekedést állította programjának középpontjába. Tovább nehezítette a kormány helyzetét a korábbi évek magas inflációja is, mely magas hazai nominális kamatszintet eredményezett. Ez vezetett el a jelenlegi jelentős mértékű svájci frankban denominált adósságállomány kialakulásához. A közvélemény 90-es évek közepe óta tartó kapitalista ellenessége, a hazai gyenge piacgazdaság pedig mind forrása a mai kormány erős dirigista politikájának.

A kormány által bevezetett SZJA változások nem hozták meg a várt hatást, az egykulcsos adó bevezetése elsősorban a magasabb jövedelműeknek kedvez, akik inkább megtakarításuk növelésére koncentrálnak. Ennek következtében a fogyasztás kevésbé növekszik, amely azért is kedvezőtlen hír, mert az teszi ki a magyar GDP legnagyobb részét. A kormány által bevezetett további extra válságadók pedig kevésbé bátorítják a vállalatokat befektetéseik növelésére. Mindezek különösen hátrányos érintik azon vállalatokat, akik elsősorban a lakossági fogyasztás piacára termelnek. A magánnyugdíjak államosítása pedig csak egyszeri jövedelembevételt okoz, így az csak rövidtávon jelent megoldást.

A legfrissebb adatok szerint a növekedést nem sikerült beindítani, az - Bod Péter Ákos becslései szerint - valahol -1 és 0% között várható a következő évre, amely akár a költségvetés korrekcióját is magával vonhatja.

Kérdésre válaszolva az előadó elmondta, hogy a strukturális reformok tekintetében csupán a felsőoktatásban látható nagyobb volumenű átalakítási szándék, a helyi önkormányzatok egyes feladatainak államosításával pedig alapjában véve kevés költségmegtakarítás érhető el. Az egészségügyi szektorban ugyan voltak átalakítások, ugyanakkor az ágazatban egy jelentős válság van kibontakozóban. A nyugdíj átalakítása mindig is politikailag érzékeny terület volt, az emberek munkapiacra való visszavezetése pedig nagyon nehéz feladat. A strukturális szektorok átalakításához mindenképpen jelentős megtakarításokra lenne szükség, azonban a megfelelő módszerek megtalálása még várat magára.

A kormányzás dinamikus kezdése ellenére a gazdasági várakozások negatív tendenciákat mutatnak, ugyanakkor a devizahitelek előtörlesztése révén pozitív hangulatok is megfigyelhetőek.

A középosztály megerősítése, illetve a termelési szektor nagyobb tisztelete ugyanakkor mindenképpen fontosnak nevezhető - zárta előadását Bod Péter Ákos.

Sajtómegjelenés a Swisscham eseményről:

http://www.budapester.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=11960&Itemid=28

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/bod-peter-akos-helyzet-van-valtozasok-lehetnek-a-kormanyban-359537