Sponzorok:

Roche

Atel

Nestle

Novartis

Holcim

ABB

SWISSCHAM HUNGARY

Handelskammer Schweiz-Ungarn Budapest

Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara

VARGA ISTVÁN, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter előadása

Varga István gazdasági miniszter kamaránk üzleti ebédjén

A Joint Venture Szövetség és egy sor külföldi gazdasági kamara, köztük a Swisscham rendezésében került sorra június 21.-i üzleti ebédünk, amelynek vendég-előadója Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter volt. Mint kitűnt, a miniszternek, aki a magángazdaságból érkezvén áprilisban vette át megszabott időre tárcáját, sok korábbi üzleti kapcsolata, ismerőse volt jelen az igen jól látogatott találkozón, a Marriott szállóban.

Fekete István a Joint Venture Szövetség elnöke üdvözölte és mutatta be a vendéget. A miniszter előadásában elsősorban a kormánynak a válság-menedzselést szolgáló erőfeszítéseivel foglalkozott s szólt azoktól a lépésekről is, amelyek célja, hogy lerakják a magyar gazdaság hosszabb távú egyensúlyának, fejlődésének alapjait.

A kialakult helyzetben, amikor már évek óta korlátozzák a fogyasztást, a keresletet, a kormány első rendű feladatának a munkahelyek megőrzését tartja, hangoztatta Varga. Különösen nehéz feladatról van szó, hiszen napjainkban nem lehet tudni, meddig tartanak még a válság-jelenségek. Az ország 33 régiójában, amelyekben különösen nehéz a helyzet, speciális programokkal törekszenek a foglalkoztatás növelésére. A miniszter rámutatott, hogy az 1.400 Mrd.Ft.- os keretet, amelynek célja a kis-és közép-vállalkozások , illetve a nagyvállalatok támogatása, nem sikerült a várakozásoknak megfelelően felhasználni és jelentős késések tapasztalhatók a program végrehajtásában. Ugyanakkor lehet már az első eredményeit látni az 1.800 milliárdos építő-ipari programnak, amelynek keretében közberuházások útján fejlesztik az infrastruktúrát.

 



Varga István sajnálkozásának adott kifejezést a felett, hogy a magán-bankok csak igen korlátozott mértékben készek a gazdaság finanszírozására és jelezte: a kormány a pénzintézetekkel folytatott párbeszédben törekszik e magatartás megváltoztatására. A miniszter derűlátó volt az ?Új Magyarország? fejlesztési terv projektjeit illetően: már 22.3 Mrd. Euró értékben írtak alá szerződéseket az EU által finanszírozott projektekre. Szólt az elindított adóreformról is: sikerült csökkenteni a munkavállalók után fizetendő terheket s párhuzamosan a fogyasztást, a vagyont terhelő adókra venni irányt. A szakértői kormány a magyar gazdaság ígéretes ágazatait fokozottan kívánja támogatni: a gyógyszeripar, a távközlés, a járműgyártás, a biotechnológia kiemelt segítségre számíthat ? ezeken a területeken konkrét tervek várhatók, hangsúlyozta a miniszter. Varga István végül kérdésekre válaszolt, amelyek többek között a korrupcióval, valamint a szakmunkás-képzés hiányosságaival foglalkoztak.