Barcza György, a K-H Bank elemzési igazgatója volt március 24-i üzleti ebédünk vendég-előadója a Marriott Szállóban, a Német-Magyar, illetve a Francia- Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával tartott közös rendezvényünkön. A népes hallgatóság előtt Dr. Béres István, kamaránk elnöke mutatta be a neves közgazdászt, aki „A pénzügyi válság-. trendek és kilábalási stratégiák címmel tartott előadást.
Tekintettel arra, hogy közvetlenül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondásáról szóló bejelentése után találkoztunk, a vendég természetesen elsőnek azzal foglalkozott, milyen kihatásai lehetnek ennek a fejleménynek a gazdaságra. Mint mondotta, a személycsere politikailag logikus és a kormánypárt részéről nem számít újdonságnak: korábban is személycserét használt válságos helyzetekben. Sajnálatos, hogy a fiatal magyar demokráciában még mindig „arcok", nem pedig a politikai programok döntik el a választásokat.
Barcza véleménye szerint a kormányfő személyének változása nem változtat a helyzeten: a recesszió a vártnál is mélyebb, 2 százalék helyett a gazdaság akár 4-5 százalékos visszaesésével kell számolni. Ezt azt jelenti, hogy a költségvetésben az eddigi, 200.-250 Mrd. Ft-.os kiadás-csökkentés után hasonló mértékű újabb összeget kell megtakarítani, hogy tartani lehessen a 3 %- os hiányt. Ez a kerek 13.000 Mrd .Ft-os büdzsénél nem különösebben nehéz feladat . A fő kérdés: mi történik hosszabb távon.
Magyarország a világ 10 legjobban eladósodott országa között van. Ehhez járul az alacsony növekedés és foglalkoztatás, valamint a magas adószint, amely jelentősen felülmúlja a versenytárs szomszéd országokét. Így már a magyarországi tőke is inkább a határokon túl ruház be. További súlyos gond a lakossági megtakarítások hiánya. A fő feladat tehát az, hogy 4-5 év alatt sikerüljön levinni az adóterhelést az úniós átlagra.
Barcza jelentős eredménynek tartja, hogy a költségvetés hiányát sikerült 9-ről 3 százalékra levinni. Elképzelhetőnek tartja, hogy az ipari termelés a következő 4-6 hónapban eléri a mélypontot s aztán stabilizálódás következhet. Hogy milyen kormány lát munkához, az előadó szerint nem döntő: hasznos lehet, ha szakértői kormány kezdi meg a szükséges lépések előkészítését, hiszen azokra egyik nagy párt sem áll készen. Érdemi lépésekre csak 2010 után kerülhet sor. 2010-2015 között mindenesetre a jelentés reformok elkerülhetetlenek, akárki is kormányozzon, hangoztatta.