Rendkívül sok részvevőt köszönthettünk vállalatvezetői fórumunkon, amelynek vendég-előadója Balázs Péter külügyminiszter volt. A Budapest Marriott Hotelben október 5-én tartott üzleti vacsorát a Joint Venture Szövetséggel közösen rendeztük és további kilenc kétoldalú kamara, illetve szakmai érdekképviselet volt partnerünk.
Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke mutatta be a vendéget. Balázs Péter a külkereskedelemben kezdte pályafutását, majd vezető posztok betöltése után a diplomáciába került. Volt Magyarország dániai, majd németországi nagykövete, utóbb EU-képviseletének vezetője és országunk első EU-biztosa. Ezt követően az MTA doktoraként tudományos és oktató tevékenységének szentelte magát, mint a Corvinus, illetve a Közép-Európai Egyetem tanára. Ez év áprilisa óta vezeti a külügyi tárcát.
Kamaránk elnöke, Dr. Béres István bevezetőjében rámutatott: röviddel az EU-szerződésre vonatkozó (sikeres) ír népszavazás tükrében különösen időszerű a külügyminiszter álláspontjának megismerése az EU jövőjéről és a többi, Magyarország szempontból fontos kérdésben.
Balázs Péter előadásában kiemelte, hogy a magyar külpolitika értékalapú: arra törekszik, hogy az ország megbízható partnerként megfeleljen a szövetségi kapcsolataiból származó követelményeknek, kiálljon az emberi jogok, a kisebbségek ügye mellett minden vonatkozásban. Az utóbbi kérdésben hangoztatta: Magyarország örül minden szomszédja önálló nemzeti létének, annak, hogy új államok kialakulásával is közelebb kerültünk történelmi partnereinkhez. A viszony szomszédainkhoz általában kitűnő. Az átalakulásból eredő nehézségei miatt Ukrajnával még nem sikerült minden kérdést megvitatni, míg Szlovákiával felmerültek az ismert problémák. Szlovák kollégájával az ENSZ közgyűlésén találkozva megállapodtak a kormányfők által korábban elfogadott közös cselekvési program mielőbbi végrehajtásáról – határidőkkel, felelősökkel. „Meg kell tanulni kezelni közös határainkat”, mondotta.
A miniszter szólt arról, hogy Magyarország szívesen lát orosz befektetéseket is – de azoknak arányosoknak és kiszámíthatóknak kell lenniük. Fontos a Kínához fűződő kapcsolatok fejlesztése is – nemkülönben az arab világ, amelynek országaiban több közeli utazásán tárgyal majd.
Az Unió jövőjével kapcsolatban Balázs emlékeztetett, hogy a cseh államelnöknek a lisszaboni szerződésről hiányzó aláírása még bizonyos kockázatot jelent. Ugyanakkor bízik abban, hogy a német választások után Berlin, Merkel kancellár vezetésével, új lendületet ad az EU fejlődésének. Obama amerikai elnök céljait az atlantista elkötelezettségű magyar kormány támogatja: a két-állam-megoldást a Közel-Keleten csakúgy, mint az Iránnal folytatott párbeszédet, az amerikai-orosz viszony javítását és a terrorizmus elleni harcot.
A svájci-magyar kapcsolatokat problémamentesnek nevezte, és külön kitért a legutóbbi külügyminiszteri találkozóra, melynek során nagyon jó hangulatú, tárgyszerű és konkrét együttműködésekről szóló megbeszélést folytattak a svájci külügyminiszter asszonnyal.
Egy sor kérdésre válaszolva a külügyminiszter többek között elmondta: egységes európai energiapiac csak akkor lehetséges, ha minden vezetéket összekapcsolnak s Kelet-Európa ellátása már nem csak a KGST idején épült vezetékeken nyugszik. Ezért szorgalmazza Magyarország észak-déli vezetékek építését, amire az EU segítségével szlovák, román és horvát szomszédunkkal törekszünk. Igényünk az EU támogatása ahhoz, hogy az orosz-ukrán gáz-viták ne gátolják ellátásunkat.
Szólt arról, hogy a Visegrádi Együttműködés országaival tárgyalnak külképviseleteik együttműködéséről egy sor országban. A konzuli feladatok ellátására Budapesten olyan felkészült „diplomata-kommandó” áll rendelkezésre, amely szükség esetén elláthat külföldi feladatokat – sokkal gazdaságosabban, mint az állandó jelenlét.
A hazai külpolitikai konszenzust illetően Balázs Péter azt mondotta: néhány fontos ügyben van ilyen, például a 2011-es magyar EU-elnökségre való felkészülésben, míg más kérdésekben az ellenzék „csendes helyeslése” tapasztalható. Egyéb ügyekben viszont, mint a szomszédság- vagy a kisebbség-politika, eltérnek az álláspontok – jóllehet az egyetértés az ország hosszú távú érdeke lenne.