A balliberális oldalhoz számító Kéri megsemmisítően ítélte el a politikai osztályt. Annak tagjai, mondotta, a 90-es évek közepe óta a másik oldal ellen folytatott harc megszállottai. Ettől a gárdától változás már nem várható. Némi reményt nyújt, hogy a gazdasági vezetők középnemzedéke fokozott érdeklődést mutat a politikai pálya iránt. Ez kedvező lehet abból a szempontból is, hogy ezek az emberek a politikára nem mint megélhetési forrásra tekintenek. Mégis meggondolandó, amikor most a kormány tájékoztatási apparátusának vezető posztjait a magángazdaságból érkező fiatal szakemberekkel töltik be ? olyanokkal, akiknek semmiféle politikai tapasztalata nincsen.
Kéri elítélte a politikai osztály pazarló önzését is. Régóta világos, hogy a 386 országgyűlési képviselőnek a fele is elegendő lenne: a másik felének nyilvánvalóan nincs is munkája, nem is kerűlnek előtérbe.
Nézete szerint a tüntetések el fognak apadni. A Gyurcsány - kormány feltehetően tartani fogja tudni magát a 2010-ben esedékes következő választásokig, bukását a Fidesz által kezdeményezett népszavazások sem fogják tudni elérni. Nem azért, mintha a Gyurcsány-csapat olyan jó lenne - sokkal inkább azért, mert az ellenzék tehetetlen. Azért is, mert sok szakértője az utcai politizálás láttán háttérbe vonult, a párt nem képes érdemi alternatívát felmutatni.
A megkezdett, nagy reformokat nem lehet már visszacsinálni, mondotta az előadó. A központi államigazgatásban16-18 ezer embert már leépítettek, de a fő feladat még hátravan: az önkormányzatok burjánzó apparátusában még 100 000 posztot kellene leépíteni. Tarthatatlan, hogy az ország mind a 3.200 helységének - amelyek többsége kis falu - saját önkormányzata legyen, hozzátartozó hivatalokkal.
A kormány várhatóam még ebben az évben dönt majd a nyugdíjkorhatár felemeléséről. Ez a lépés, amint már tíz éve tudják, elkerülhetetlen.
"Bár eltűnt az emberi arcú szocializmus, még mindig vannak szocialista arcú emberek" - jellemezte végül szellemesen a helyzetet Kéri László.