Október 17-i üzleti ebédünkön először üdvözölhettünk Kovács László személyében EU-biztost. Elnökünk, Béres István ismertette a vendég pályafutását, aki tavaly került a magyar külügyminiszteri posztról az EU adó- és vámügyi biztosának magas pozíciójába.
Kovács előadásában, majd kérdésekre válaszolva határozottan elutasította a nézeteket, hogy az EU tervezett alkotmányának kudarca miatt "temetnünk" kellene az Uniót. Egy 400 oldalas jogi dokumentum nem alkalmas népszavazásra. A leszavazás más tényezői, mint a tagországok gazdasági gondjai jóval az alkotmányozás előtt kezdődtek, s régibb keletű az a probléma is, hogy az emberek elégedetlenek a számukra átláthatatlan brüsszeli bürokráciával.
A EU új költségvetésének csúszása a biztost nem aggasztja: a döntések általában az utolsó pillanatban születnek. Ezért nem zárta ki a megállapodást még idén, a brit elnökség alatt, de legkésőbb 2006 első felében, az osztrákok elnöki ciklusában.
Az egész Európai Unióban egységes, egykulcsos társasági adóra a EU-biztos a közeljövőben nem lát lehetőséget, hiszen az EU 25 tagállama közül csak ötben van ilyen s a feltételek általában erősen eltérőek az egyes országokban. A gépkocsik regisztrációs adóját, amelyet most nem egy országban (mint nálunk is) bizonyos esetekben duplán behajtanak, a tervek szerint 5-10 éven belül megszüntetik. Az beépülne a gépkocsi-adóba, amelyet egyébként véleménye szerint a jármű károsanyag-kibocsátásához kellene szabni.
A magyar biztos szerint az iparűzési adó meg fog szűnni: a bíróság az olasz gyakorlatot várhatóan elmarasztalja s ez precedens lesz Magyarország számára is. Arra viszont aligha lehet számítani, hogy ilyen döntés után a korábban befizetett adót az Európai Bíróság visszafizettetné a költségvetéssel.
Kovács László nem tart attól, hogy az EU szankciókkal sújtaná Magyarországot azért, mert a konvergencia-programot (a korábbi figyelmeztetés ellenére) továbbra sem teljesíti. Az EU-biztos szólt a hamisított márkájú termékek elleni harcról is. Ezekből - elsősorban Kínából - eddig évi 500 milliárd euró értékű került be az Unió piacaira, ezért ennek megfékezése kiemelt fontosságú üggyé vált az egész Európai Unióban.