Sponzorok:

Roche

Atel

Nestle

Novartis

Holcim

ABB

SWISSCHAM HUNGARY

Handelskammer Schweiz-Ungarn Budapest

Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara

Kóka János gazdasági miniszter Kamaránk ebédjén

November 11-i üzleti ebédünknek a Hotel Kempinskiben Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter volt a díszvendége. Igen sok érdeklődőt vonzott a rendezvény, akik között ott volt Marc-André Salamin, Svájc budapesti nagykövete is. A rendezők nevében (a Swisscham mellett a Joint Venture Szövetség, az Osztrák Nagykövetség kereskedelmi osztálya és a Brit Kereskedelmi Kamara) dr. Béres István elnök mutatta be a kormány legfiatalabb, az SZDSZ-támogatta tagját. Kóka János 1972-ben született és a Semmelweis Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát. Ezt követően azonban érdeklődése a számítástechnika felé fordult és informatikai vállalatok alapítója, vezetője volt.

A miniszter afeletti örömének adott hangot, hogy rendeződött a MÁV motorvonat-tenderének ügye és a győztes svájci cég néhány hónap múlva már szállítja is az első szerelvényeket. Ugyancsak üdvözölte egy svájci cég szerepvállalását az Antenna Hungária magánosításában: ezek az üzletek is hozzájárulnak a bizalom erősítéséhez a két ország gazdasága között.

Kóka János a magyar gazdaság versenyképességének fenntartását, a további dinamikus fejlődést jelölte meg legfontosabb feladatként. Az adórendszer további alakításánál is figyelembe kell majd venni a versenyképesség szempontját és határozottan csökkenteni kell az állami bürokráciát. Saját minisztériuma jó példával kívánva előjárni, 20 százalékkal csökkenti munkatársainak számát - ami természetesen nagy ellenállásba ütközik. Ennek ellenére ezen, az OECD által is javasolt úton végig kell menni.

Bárki győzzön is a 2006-os választásokon, nem követhet más politikát, mint a jelenlegit, a gazdaság dinamizálásáét, amelynek eredményeit a külföld alkalmasint jobban elismeri, mint az ország, hangoztatta a miniszter. A jövőben meghozott döntések kialakításában egyébként a gazdaság szereplőinek az eddiginél nagyobb szerepet kell kapniuk, a vállalkozási szabadságot tovább kell erősíteni.

Az EU-források nagyobb részét a kis - és középvállalatok támogatására kívánják fordítani, mondta Kóka János, egyúttal köszönetet mondva a svájci kormány 130 millió frankos támogatásáért, amelyet a jövő évtől kezdve folyósítanak közösen elfogadott projektek finanszírozására. Az EU-alapok ahhoz is jó alapot teremtenek, hogy svájci vállalkozások, egyedül vagy magyar partnerrel, e forrásokra támaszkodva alakuljanak, működjenek.

Kérdésekre válaszolva Kóka János nem kívánt állást foglalni a végleges forint- euro árfolyam kérdésében: nézete szerint azt majd a piac dönti el. Kifejtette véleményét arra vonatkozóan, hogy a magyarországi társadalmi-politikai közmegegyezés kialakításában a kereskedelmi kamaráknak is szerepet kell játszaniuk.